Somogyi István FIDE mester életének 87. évében örök nyugovóra tért.
A temetése holnap 10.00 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben.
Nyugodjék békében!
Tompa János Somogyi Istvánról
Az idén nemcsak a világjárvány, hanem más gyilkos kór is szedi az áldozatait a sakkozók körében. Ismét egy régi baráttól kellett búcsúznunk az elmúlt napokban. Somogyi Pista imádott sakkozni: más az ő korában már rég abbahagyta a versenyzést, de neki még volt energiája, hogy második egyesületében a hétköznapi kis csapatbajnokságon is játsszon. Emiatt a Statisztika „öregfiúk” klubja, amelyet Glatt Gábor tartott össze, olykor ehhez igazította összejöveteleinek napját. Mindig hozott elemeznivaló partit, akár nyert, akár vesztett. (A találkozásaink sajnos 2020 márciusában megszakadtak, azóta Morvay Jenő és ő is az örökös hiányzók közé kerültek.) Bár a mesteri rangot viszonylag későn, csak 27 évesen érte el, de rendkívül alapos megnyitási felkészültségével veszélyes ellenfele volt bárkinek. A Vörös Meteor híres csapatával az 1950-es és 60-as években többször országos bajnoki címet szerzett. Egyéni eredményei között a klasszikus, körmérkőzéses bajnoki döntőbe jutás is ott van. 1963-ban az akkori teljes élmezőny társaságában, 19-ből 8 pontot gyűjtve a középmezőnyben végzett.
Nála csendesebb, halkszavúbb és sportszerűbb embert nem ismertem. Kifejezetten nyugodt, pozíciós modorban sakkozott, de ha szükség volt rá vállalta a bonyodalmakat is. Erre remek példa a következő játszma.
Horváth József: Interjú Somogyi Istvánnal (Magyar Sakkvilág, 2017. március)
Szervusz, Pista, de rég láttalak! Amikor játszottunk 1994 tavaszán, lényegében egy minimeccset, legyőztél engem 1,5:0,5-re.
Régi szép idők, annak már 23 éve, amikor ezen az úgynevezett osztályozón mérkőztünk. Igazából ott mintha Te feszítetted volna túl a húrt és azért vesztettél.
Hihetetlenül jó a memóriád. Kezdjük akkor az elején. Mikor, hol születtél és kitől tanultál meg sakkozni?
október 9-én születtem Budapesten. Édesapám – id. Somogyi István – Horthy Miklós kertésze volt és két ízben is nagyon komoly kitüntetést kapott. Egyszer a pápától, egy másik alkalommal meg 1937-ben, amikor III. Viktor Emánuel olasz király feleségével együtt Magyarországra látogatott. A rangos külföldi vendég fogadására a virágdekorációt édesapám készít(t)ette. A sakklépéseket apámtól tanultam meg. Az élet kegyetlen volt a családunkkal, a nagyszüleim Auschwitzban haltak meg, édesapámat munkaszolgálatra vitték, édesanyámat meg Bergen-Belsenbe, úgynevezett „Sonderlagerbe”. Engem és bátyámat Boldizsár Iván bújtatott el.
Ez tragédia! Sajnos sok sakkozót ért hasonló sors, úgy tudom, hogy Flórián Tibor, Pauncz Miklós, Lindner László és még sokan mások is szenvedtek a holokauszt borzalmai miatt.
Beszéljünk inkább a sakkról! Apámtól csak a lépéseket tanultam meg, ő amatőr sakkozó volt, nem volt igazolt versenyző. Én a Pesti Hírlapból játszottam le játszmákat, a vasárnapi számban Maróczy Géza tollából jelentek meg elemzések.
A Magyar Sakkélet 1961. évi 8. számában – mesterré válásod alkalmából – azt írod, hogy: „egy szimultán során nyertem Szabó nagymester ellen s ez adott ösztönzést ahhoz, hogy a versenyzéssel és az elmélettel módszeresen kezdjek foglalkozni”. Hogy is volt ez pontosan?
Ekkor már 14-15 éves lehettem, a Kölcsey Ferenc Gimnáziumban tanultam. A Szabó-szimultánra jól felkészültem, az 1946-os magyar bajnokságról éppen az idén 100 éve született Szabó László írt könyvet és én 9-10 lépésig egy Szabó-Benkő partit követtem. A Kölcseyben jó kis sakkozói társaság gyűlt össze, ide járt Bakcsi György és Molnár István is. Pista óriási tehetség volt, harmadikos volt a gimnáziumban, amikor 1950 őszén mesterjelöltként bekerült a magyar bajnoki döntőbe, sőt, később 1952-ben olimpikon is volt.
Micsoda idők, irigyellek azért, Pista, bevallom, hogy ilyen sakkozói közegben nőttél fel.
És még láttam Maróczy Gézát is, ugyanis demonstrátor voltam az 1950-es budapesti világbajnokjelöltek versenyén a Vasas-székházban, a Koltói Anna utcában. És volt külön a díszvendégeknek fenntartott hely, Maróczy nap mint nap bejárt a versenyre. Az első klubom a Magánalkalmazottak sakk-köre volt, az egyesület hamarosan a Vörös Meteorba olvadt. Az első edzőm dr. Asztalos Lajos nemzetközi mester volt. Sokat tanultam később Szabó László nagymestertől is. Asztalos Lajos sok nyelven beszélt, nagyon kulturált ember volt, gyakran még bokszkongresszusokra is hívták tolmácsnak. 1961-ben, akkor volt a második Maróczy-emlékverseny, az egyik szabadnapon maga Korcsnoj jött el egy kis snellezésre az MTK-ba, nagy öröm volt számomra, hogy snellezhettem vele, még ha meg is vert.
És mikor lettél mester, Pista?
Többször a mesteri cím közelében jártam, a Vörös Meteor 1954.évi vegyes mesterversenyén a 2. helyen végeztem Szilágyi György mögött, a normát teljesítettem is, viszont csak I.osztályú játékos voltam, az volt a baj, akkoriban nem lehetett minősítést ugrani. Aztán 1958-ban is csak fél pont hiányzott a mesteri címtől. Végül a Szállítók 1961 évi versenyán nem kevesebb mint 1,5 ponttal teljesítettem túl a mesteri normát.
Többször játszottál a Budapest-bajnokságon. És bajnoki döntőben?
A legelső Budapest-bajnokságon is játszottam 1960-ban, ehhez meg kellett nyernem a mesterjelölt bajnokságot. Később még 1972-ben, 1974-ben, 1976-ban és 1977-ben, valamint 1979-ben is indultam. A legjobban 1976-ban ment, Petrán mögött lettem második, lehagytam többek között Honfi Károlyt, Lukács Pétert, Kluger Gyulát, Szilágyi Györgyöt. A magyar bajnoki döntőbe egyszer jutottam be, 1963-ban játszottam. Itt Forintos Győzőt, Honfi Károlyt, Kőberl Ferencet és Sápi Lászlót győztem le. Érdekesség, hogy korábban én voltam a demonstrátor, 1963-ban meg egy fiatal hölgy – Verőci Zsuzsa – állította a bábokat a demonstrációs táblán!
Ennyi év alatt rengeteg ellenféllel mérkőztél. Kik voltak a legemlékezetesebb ellenfeleid?
Szabóval és Barczával csak szimultánjátszmáim voltak, illetve snellpartik, viszont játszottam Portisch Lajossal, Csom Istvánnal, Ribli Zoltánnal, Sax Gyulával, Adorján Andrással, Pintér Józseffel, Bárczay Lacival többször is. Leginkább csak itthon versenyeztem, külföldön jobbára már csak idősebb koromban.
Hogyan tudtad a sakkozást a munkával és a magánélettel összeegyeztetni, Pista?
Az igazság az, hogy én világéletemben amatőr sakkozó voltam. Becsületes polgári foglalkozásom volt mindig is és a munka mellett, a munkaidő lejárta után sakkoztam csak. Gyakran fordult elő a régebbi vegyes mesterversenyeken, hogy vesztéssel kezdtem, nehezen jöttem csak bele a játékba. A feleségem egyetlenegyszer kísért csak el sakkversenyre, aznap éppen Ribli Zoltán ellen mérkőztem. Ellenfelem remiajánlatát elutasítottam – az elvem a mai napig az, ha tetszik az állás, bárki ellen szívesen játszom! A partit aztán későbbi hibáim folytán elvesztettem. Két gyermekem van, Zoltán és András. Zoltán volt a „sakkozó”, a legmagasabb Élő-pontja 2175 volt, őt Papp Béla edzette annak idején. Andrásnak is volt sakkozói élete, az Árpád Gimnázium csapatában – a mindig lelkes Mikusi tanár úr ösztönzésére – öcséd ellen is játszott egy középiskolás csébén. A végzettségemet nézve meg alkalmazott matematikus vagyok, az ELTE-n végeztem.
Milyen klubokban játszottál pályád során, Pista?
A Magánalkalmazottaknál, aztán lett belőle Vörös Meteor, aztán MTK. Innen pár év Statisztika következett, aztán ismét MTK, aztán megint Statisztika és most – a névváltozás miatt – az MLTC-ben játszom. Az MLTC nagyon jó, összetartó társaság, Óbudán a Mókusban (Sörkert és Étterem) szoktunk összejönni hétfőnként kb. fél öt és kilenc között és elemzünk Glatt Gabival, Füsthy Zsolttal, Müllner Imrével, néha Végh öcsi is benéz hozzánk.
És a külföldi versenyek?
Emlékezetes verseny volt számomra az 1988-as New York-i verseny, itt a 8 fordulós tornán 4 pontot szereztem és holtversenyben végeztem Bent Larsennel és Polgár Judittal, Polgár Zsófi 4,5 pontot gyűjtött. 2006-ban Las Vegasban játszottam, mindjárt az első fordulóban kifogtam Izoriát, aki 2650 körüli játékos volt.
Milyen versenyeken játszol mostanában, Pista, túl a nyolcadik ikszen?
Szívesen játszottam a First Saturday versenyeken, illetve a szenior-bajnokságon, no és persze a csapatbajnokikon. A szenior bajnokságokon többször nyertem meg a 70 és 75 év felettiek különdíját.
Mit üzensz az Olvasóknak, a fiatalabb korosztálynak?
Sakkozni nagyon jó. Az ember életét teljesen betölti. Ha nem sakkoznék, el sem tudom képzelni, hogy mit csinálnék. Az persze egy más kérdés, hogy érdemes-e egy fiatalnak profivá válnia és mindent csak erre az egy lapra feltenni. Én – azt hiszem – haladok a korral, netezek, e-mailezek, gyakran játszom az ICC-n, követem a sakksport eseményeit.